2.fejezet
                
                                          A találkozás

Meglepettségemet nem tudtam elrejteni,teljesen kiment a fejemből,hogy a bandának van még egy tagja.A legtöbben most biztos egy bárddal rontottak volna nekem,mert elfelejtkeztem a szösziről.
-Szia!-elképedésemből az Ő hangja rángatott vissza a "valóságba".
Egyáltalán nem tűnt meglepettnek,inkább barátságosnak.
-Szia.Ashley vagyok,Ashton....
-Huga.Tudom.-fejezte be helyettem a mondatot.
-Te pedig Luke.
-Azt is tudom.
Mindkettőnkből kitört a nevetés,mintha már évezredek óta ismertük volna egymást.Most teljesen felszabadultnak éreztem, magam,de ahogy jött ez az érzés,tovább is állt.Nem felejtkezhettem meg arról,hogy a szobámban van.
-Mit csinálsz a szobámban?-kérdésem elég erőszakosnak tűnhetett,de nem annak szántam.
-Ez az én szobám.A tiéd eggyel odébb van.Nem figyeltél Ashtonra?
-Lehet,hogy említette,de nem nagyon hallottam.-megmertem volna esküdni,hogy ezt a szobát mondta....
Már indultam ki a szobámból,amikor utánam szólt.
-Örültem neked,Ash!-nevemet  nagyon lassan,artikulálva mondta ki,mintha ízlelgette volna.
-Én is.-éppen csak hátra  fordítottam a fejem,hogy lássam.

Végre beértem a szobába.A SAJÁT szobámba.Belenéztem a tükörbe,még mindig mosolyogtam,nem értem miért,mert nem jött be.Egy éve szakítottam a barátommal,de azóta sem szántam rá magam a pasizásra.Nem hinném,hogy a napokban kezdeném el... Várjunk csak....Ashnek hívott!Még sosem hívott így senki,a családban mindig a bátyám volt Ash,én meg csak Ly....nem is tudom,hogy miért pont Ly.Na mindegy.
Visszatekintettem a tükörképemre.Egy erős,magabiztos személy állt előttem.Letekintettem a zenés dobozomra.Ezt az ajándékot kaptam anyáéktól utoljára,kb. 8 éve....Kinyitottam.A zene mannaként áradt szét a szobában.
-Nekem is nagyon hiányoznak.
-Jézusom!Ash!Mi a fenét csinálsz?!-nagyon megijedtem,amikor testvérem mögöttem állt.Beosonni sem hallottam a szobámba.
-Bocsi.Csak szólni akartam,hogy elmegyünk.Szükséged van valamire?Mert akkor hozok.
-Nem kell,köszi.Menjetek csak.
Nem szólt semmit,csak kiment.Tudom,mert pontosan megnéztem,nehogy még egyszer halálra ijeszthessen.
Magamra néztem.Mégis szükségem volt valamire.Egy friss,kellemes zuhanyra.

Felkötöttem a hajam lófarokba,és lementem a konyhába harapni valamit.A ház már az ürességtől csengett.A fiúk elmentek,én sem akartam a nyár első napjait itt bent tölteni,ezért úgy döntöttem,hogy elmegyek futni.

A szél erősen lengette a hajam ide-oda.Éreztem,hogy szétárad bennem az adrenalin.Már egy órája futottam,elmélyülten amikor ráeszméltem,hogy haza kéne menni.Mentem volna,csak egy zsákutcával találtam szemben magam.Eltévedtem.Hangot hallottam magam mögül,mint amikor az ember egy éles tárgyat húz ki a tokjából.Óvatosan megfordultam.Két férfi állt előttem,kezükben egy élesen csillogó tárgyal.A fülem nem hazudott...Tudtam mi következik.Átugrom a most már mögöttem lévő falon,vagy szembe nézek velük.Sajnos a fal túl magas,ezért az utóbbi lehetőség maradt.
-Jó estét!-a szavak az én számból törtek ki,de nem értem,hogy miért köszöntem.
Illemből?Netán kedvességből?Nem hinném,hogy értékelték volna.
-Nincs pénzem,sajnálom.
-Nekünk nem a pénz kell,hanem te.A főnők nagyon szeretne téged látni.
-Remek.Mondjátok szépen meg neki,hogy majd később megiszogathatunk egy kis teát,de most mennem kell.
Tipikus...muszáj  ilyenkor is baromságokat beszélnem...
-Vagy inkább most-hangjuk egyszerre volt fenyegető és erőszakos.
-Nem.
.Nem?!
-Nem.
Behunytam a szemem.Elképzeltem életem legszebb perceit most,utoljára.Mikor a bátyám megtanított biciklizni,mikor eltörött a lábam és hetekig mellettem volt,vagy amikor tündéreket keresgéltünk a fűben.Amikor elvégeztem a színészetit,mikor megismerkedtem a fiúkkal.VELE.
Nem adhatom fel.Most nem!
Elrugaszkodtam a talajtól.Mivel támadóim nem számítottak rá,az egyikőjükön taszítottam egyet,de a másik elkapott.Fogaimnak hála,egy siker harapást mértem az alkarjára,ami által elengedett.Futásnak eredtem...
Már vagy fél órája futottam,de még mindig hallottam támadóimat.

Megállt előttem egy Cabrio. Kinyíllott az ajtaja és egy ismerős hang szólt hozzám.
-Gyere,szállj be!
Nagyon örültem Lukenak,nem kérdeztem,hogy hogyan került ide,bár nagyon kíváncsi lettem volna a válaszára.

Az út csöndben telt,nem beszéltünk egymással,csak egy-két mondatot váltottunk..Üldözőim sem voltak a láthatáron.Végre lenyugodtam.
-Kérlek ne mond el Ashnek!Nem akarom,hogy aggódjon.
-Nem fogom elmondani,ha elmeséled mi történt.
-Majd holnap,oké?-nem volt erőm a magyarázatra.Majd később elmondom neki.Vagy soha..
-Rendben.Ha holnap elmondod,hallgatok.
-Köszi.
Megkönnyebbültem.Vajon honnan tudta,hogy hol vagyok?